atipikus.hu

A robottechnológia terjedésének hatását sokan sok szempontból vizsgálták.

A leggyakrabban feltett kérdés, hogy hogyan alakul át a munkaerőpiac. Növekvő munkanélküliséggel vagy szakember hiánnyal kell-e szembenézni? Ezzel összefüggésben tehetjük fel azt a kérdés, hogy a munkaerőpiac átalakulása milyen hatást gyakorol az adórendszerre? Fizessenek-e a robotok?

A közterhek természete

A társadalom működése nagyfokú szervezettséget kíván. A feladatok egy része csak társadalmi szinten valósítható meg, gondoljunk akár a honvédség, vagy a rendőrség működtetésére. Ezeknek a feladatoknak az ellátása csak úgy valósítható meg, ha azok költségét a társadalom tagjai vagyoni helyzetük, jövedelmük arányában közösen viselik, adót fizetnek. Magyarországon a központi költségvetés 2015-ös árbevételének 35%-a származott fogyasztáshoz kapcsolt adókból (ÁFA, jövedéki adó), 33%-a társadalombiztosítási alapok adó- és járulékbevételeiből, 13%-a személyi jövedelemadóból, 4%-a társasági adóból (Forrás: MNB 2016: Költségvetési jelentés 2016 augusztus).

 

A befizetések nagy része tehát még mindig a foglalkoztatáshoz, munkajövedelem szerzéshez kapcsolódik. Kereső tevékenységet nem csak munkaviszonyban lehet folytatni. A különböző foglalkoztatási formákra, ideértve az önfoglalkoztatást is, eltérő adózási szabályok vonatkoznak. Ezek az eltérések befolyásolják a foglalkoztatás alakulását is. A kedvezőbb adózási szabályok alá eső típusok aránya megnő. Ilyen jelenség volt a „kényszervállalkozások” tömeges megjelenése. Sok foglalkoztató megszüntette dolgozói munkaviszonyát és vállalkozóként foglalkoztatta őket. Így a munkáltató már nem a közterhekkel megnövelt munkabért fizette, hanem a számára kedvezőbb vállalkozási díjat. A volt munkavállaló is nyert valamit a változáson, mivel bevételével szemben költségeket tudott elszámolni, és ezzel csökkenteni tudta a fizetendő adó és járulékok összegét.

A robotika hatásai

Mi a szerepük a humán munkaerő helyébe lépő robotoknak? Tekinthetjük-e őket a társadalom tagjainak? Kötelezhetők-e a gépek (vagy a tulajdonosaik a rájuk való tekintettel), hogy a közteherviselésben részt vállaljanak? A robotok megadóztatásával szemben az egyik fő érv, hogy a robotnak nincs jövedelme, így annak nem lehet adó, vagy járulék terhe. Ez igaz, viszont az vitathatatlan, hogy értéket állít elő, ami adóztatható.
És itt most különbséget kell tennünk az adók és a járulékok között. Az adóért cserébe az adófizető nem kap semmilyen a befizetéssel arányos, közvetlen szolgáltatást. A járulékok esetében valamilyen, a befizetéssel arányos szolgáltatásra jogosult a fizetésre kötelezett. Ilyen ellátások például a nyugdíj, vagy a társadalombiztosítás pénzbeli ellátásai. A befizető egy kockázatközösség tagja és betegség, munkanélküliség, vagy nyugdíjba vonulás esetén ellátásra számíthat.
Tehát míg az adók a közös feladatok ellátására nyújtanak fedezetet, a járulék egy kockázati közösség „tagdíja”.
Miért fontos ez a különbségtétel? Ha egyre több területen robotok lépnek az emberek helyébe, akkor tekinthetőek-e a kockázatviselési közösség tagjainak? Hiszen a gép nem betegszik meg, nem szül és nem megy nyugdíjba, így ezek miatt nem is vesz igénybe ellátást, tehát társadalombiztosítási járulékról beszélni ebben a kontextusban kissé értelmetlennek tűnik. Viszont a társadalom működése átalakulóban van. Vannak feladatok, amiknek az ellátását a biztosítási elv alapján működő rendszer nem tudja megfelelően ellátni. Gondoljunk csak az egészségügyben folyamatosan tapasztalható finanszírozási gondokra, vagy a jelenlegi nyugdíjrendszer prognosztizált összeomlására. A gazdaságilag aktív népesség befizetései nem elégségesek, hogy a társadalom valamennyi tagjának megfelelő szolgáltatást biztosítsanak.

Ha a jogi gondolkodásból kölcsönvett eszközzel, a fikcióval a robotokat munkavállalónak tekintjük és a robotok által „betöltött” munkakörök vélelmezett jövedelmét is bevonjuk a járulékfizetésre kötelezett jövedelmek körébe, akkor sokat változik a helyzet.
Több álláspont szerint ez nem lehetséges, hiszen a gépeknek nincs személyiségük, és így nem is léphetnek be az emberek kockázat közösségébe. Igaz, ha a robotok által termelt jövedelmet be akarnánk vonni ebbe a körbe, és el akarjuk kerülni a fikciók alkalmazását, akkor szakítanunk kell azzal az elvvel, miszerint a társadalombiztosítást biztosítási alapon kell működtetni. Ha az egészségügyi ellátást legalább részben állami feladatnak tekintjük, akkor a működési költségek fedezhetők a speciálisan erre a célra kivetett adókból. Például az Egyesült Királyság egészségügyi rendszerének működési költségének finanszírozása (GYEMSZI Tájékoztató országtanulmány – Egyesült Királyság, 2014. február) túlnyomó többségében az állam adóbevételeiből és az adójellegű járulékokból történik. Ez a gondolat a jelenleg hatályos magyar rendszertől sem idegen. Gondoljunk csak a foglalkoztatókat terhelő egészségügyi hozzájárulási adóra. Be kell látni, hogy a társadalom egy széles rétege nem képes az alapvető társadalombiztosítási ellátásainak biztosítási alapon történő finanszírozására. Szembe kell nézni a ténnyel, hogy a róluk való gondoskodás állami feladat.

Ha elfogadjuk, hogy a társadalombiztosítás fedezete származhat részben, vagy egészében adókból, akkor a „robotok közteherviselése” már nem jelenthet problémát. Úgy gondoljuk, hogy ezt a lehetőséget mindenképpen vizsgálni kell. Ha nem tesszük, akkor idővel mindenképpen komoly finanszírozási gondok fognak jelentkezni. A robotok megadóztatásának gondolata egyre több helyen merül fel.

Érdekes gondolatokat olvashatunk a Yanis Varoufakis (2017): Tax on robots című cikkében. A cikk elemzi Bill Gates gondolatát, miszerint a robotok, illetve üzemeltetőjük adóztatható lenne. Gates úgy véli, hogy az így befolyó összegekből lehetne finanszírozni egyfajta általános, mindenkit megillető alapjövedelmet. A szerző részletesen taglalja, hogy milyen nehézségekkel járna a robotok és a humán munkaerő egymásnak való megfeleltetése. Különleges esetként említi azoknak a robotoknak a körét, amiket másik gép, mesterséges intelligencia irányít. Álláspontja szerint sok nehézséggel járna, ha a gépeket személyiséggel akarnánk felruházni.További kérdés a járulékok, illetve az adók alapjának megállapítása. Elgondolása szerint az okozza a problémát, hogy nehéz megállapítani a robotok keresetét. A nehézséget ebben a megközelítésben igazából az okozza, hogy Varoufakis az automatizálás által kiváltott munkavállalók bérét kívánja figyelembe venni. Ez valóban kicsit nehézkes. El kéne dönteni, hogy milyen jövedelemadatokkal dolgozunk. Ha a munkavállalóknak a munkaviszony megszűnésekor érvényes munkabérét vesszük figyelembe, akkor meg kell határozni, hogy milyen gyakran és milyen mértékben növekedjen, vagy éppen csökkenjen ez az összeg, hiszen az egyes területeken alkalmazott bérek nőhetnek, vagy csökkenhetnek a munkaerőpiaci változásoknak megfelelően.

De miért kéne ragaszkodni egy fikcióval megteremtett munkavállaló vélelmezett jövedelméhez? Ehhez valóban komoly számítások szükségesek. E helyett érdemes alapul venni a robot által előállított értéket, ami egyszerű számviteli módszerekkel meghatározható. Az igazi kérdés inkább a közterhek mértékének meghatározása. További kérdés lehet, hogy egy nagy, közös pénzügyi alapba folyjanak-e be ezek a pénzek, vagy a jelenlegi adók és járulékok allokációjának megfelelően kerüljenek beszedésre?

 A lehetséges jövő

A robotok térnyerése a munka világában kívánatos. Sőt elkerülhetetlen. Nemcsak a magasabb termelékenység és a precíz munkavégzés miatt. Vannak olyan munkák, amik súlyosan károsítják a dolgozók egészségét, veszélyeztetik testi épségét, vagy csaknem kivitelezhetetlenek. Gondoljunk arra, hogy egy több száz hektáros mezőgazdasági terület szemléje milyen nehézkes lenne a hagyományos eszközökkel. Míg egy kamerával felszerelt drón könnyen berepül akár a búzatábla közepébe, és pontos képet ad a vetés állapotáról. Vagy vegyük példának a számítógép által vezérelt szórófejet, ami képes a csövekben haladva azok falát mikrométeres pontossággal bevonattal ellátni.

Sokan érvelnek a robotika terjedése mellett azzal, hogy nemcsak a magasabb termelékenység, vagy a nagyfokú precizitás szól a gépek alkalmazása mellett, hanem további komoly előny, hogy a robot mentes a humán munkaerő problémáinak nagy részétől, nem lesz beteg, nem csökkenti teljesítményét magánjellegű problémák miatt. Míg a munkavállalók esetében figyelembe kell venni, hogy a munkabért terhelő adók és járulékok jelentősen megdrágítják a foglalkoztatást, addig a robotok esetén a beruházási és fenntartási költségeken túl nem kell jelentős plusz adóteherrel számolni. Tehát a praktikus érveken túl az adózási szabályok is arra ösztönözhetik a vállalatokat, hogy az élő munkaerőt gépekkel helyettesítsék. Így viszont a hagyományos foglalkoztatás versenyhátrányba kerül. Ezt a versenyhátrányt tudná kompenzálni, ha az élőmunkát kiváltó intelligens berendezések is kivennék a részüket a közteherviselésből.

Ha napjaink fejlődési irányát tekintjük, feltételezhetjük, hogy a robotika alaposan át fogja alakítani a munka világát. Az alkalmazkodás, az oktatás, átképzések szerepe meg fog nőni. A strukturális munkanélküliség többlet kiadásokat fog jelenteni. Ezeket a változásokat az adózási rendszer és a közteherviselés átalakításánál is figyelembe kell venni. Jelenleg a munka nagyobb mértékben adózik, mint a tőke. A társadalombiztosítási járulékokból majdnem háromszor annyi bevétele van az államnak, mint a gazdálkodó szervezetek összes befizetéséből (társasági adó, különadók stb.)

A jövő, amikor okos gépek végeznek minden nehéz, veszélyes, fárasztó feladatot, és fizetik helyettünk az adót, talán még odébb van, de a munka világának folyamatos átalakulása ki fogja kényszeríteni az adóztatási gyakorlat felülvizsgálatát.